2018. sze 19.

2018.03.21 : Teszt a lelke mindennek

írta: wittao
2018.03.21 : Teszt a lelke mindennek

2018.03.21-én íródott bejegyzésem:

 

Mivel pályázom a fórumon az év tesztelője díjra (darabszám tekintetében természetesen, és nem minőségileg  ), csináltam a napokban/elmúlt pár hétben néhány tesztet, mikor egyedül mikor sokadmagammal a kis zeneszobában.

Úgy gondolom mindenképpen egy kis előzetessel kell kezdenem. 2 hete eladtam a Krell KAV400xi-met és eladtam a Proceed HPA2-t is, egy másik topikban taglaltam az okokat, kicsit összeszorult az olló, ami azóta szerencsére megoldódott más úton. Sajnáltam őket, de így alakult, a lényeg jó helyre kerültek. Így erősítő fronton a Pointe Sima Mkii maradt egymaga. Úgy vagyok vele, hogy a csöves vonaltól nem szeretnék elszakadni, imádom a hangzásukat, ahogy világítanak stb., amíg lehet ő marad (ráadásul vagy 15 évre elegendő csőkészletem van hozzá és teljes felújításon esett át, vélhetően 15 évig gond nélkül ki is fog még szolgálni, azután megkapja az OT-s rendszámát). A Sonus Faberekkel a Pointe meleg hangú Tungi csöveivel kifejezetten rosszul szólt együtt, így valami más vonalat kellett keresnem. Egy "kedves" fórumtársra vagy másfél hónapot vártam, míg egy "mégsem eladó" sms-re sem méltatott, amikor a Vincent elő+végfokát akartam megvenni hosszú telefonálgatásokat követően és "Neked van félretéve ne izgulj, csak a statikusaimat mással nem tudom meghajtani és addig maradna, utána a Tiéd", egyszer csak láttam elkelt. No comment, de szerencsére hamar túllépek az ilyesmin, nem az én szegénységi bizonyítványom. Az nagy álmom volt, állítólag a Vincentek jól muzsikálnak együtt a Sonusokkal. Erről lemaradtam, Ebay-ről meg nem volt kedvem/merszem elő+végfokot venni. Így tovább keresgéltem.

Egy kedves barátom látva szenvedésemet felajánlotta, ideadja Primare A20-asát ideiglenesen, igaz 2x70W, meg valamit állítani kellett rajta, de szivesen áthozza + AVA csöves előfokot (Proceedhez) + HK 6900-asát is. Hogy teljes legyen a bőség zavara kaptam próbaidőre szinte ezzel egyidőben egy Ethosz DAC-ot és előfokot is (4-es verzió, Proceeddel és Krellel), Ethosz XLR kábellel 1 hét próbaidőre... Úgy voltam vele, ami jól szól, azt megveszem (és még itt volt a két erősítőm is akkor)

Igazából nagyon nehéz belekezdenem, mert nagyon sok berendezés volt a tesztalany, sok változat. Megpróbálom röviden lezárni azokat, amelyek valami miatt azonnal elvéreztek ilyen-olyan okokból.

Akusztikai környezet állandó, hallgatói pozíció állandó mindegyik tesztnél.

 

1. teszt:

- táp:                  Pointe 1500-as elosztó, Valhalla tápkábellel (X)

- forrás :             Mac + Audirvana Plus + XS DAC05 csöves dac + QED USB

- összekötő:       Neotech ezüstözött IC

- előerősítő:        AVA csöves előfok

- végfok:             Proceed HPA2

- hangfalkábel:   Neotech Bass Control 4mm2

- hangfalak:        Sonus Faber Grand Piano Home

 

Röviden: rossz volt

Bővebben: nagyon rossz volt... valahogy az AVA itt nem találta meg a helyét, tompa volt a hangzás, pont azon nevettünk olyan volt mintha a hangfalakat egy pokróccal letakartuk volna. Kevés pozitív dolgot találtunk, talán annyit, hogy szólt.

Ezt gyorsan kivettük a rendszerből (mielőtt valaki AVA tulaj egy vödör sósavat öntene a nyakamba, hallottam már ugyanezt az előfokot teljesen más rendszerben gyönyörűen dolgozni saját végfok monoblokkjaival, itt most nem jött össze).

 

2. teszt:

- táp:                  Pointe 1500-as elosztó, Valhalla tápkábellel (X)

- forrás :             Mac + Audirvana Plus + XS DAC05 csöves dac + QED USB

- összekötő:       Neotech ezüstözött IC

- erősítő:            Harmann Kardon - HK 6900

- hangfalkábel:   Neotech Bass Control 4mm2

- hangfalak:        Sonus Faber Grand Piano Home

 

Ereje megvolt bőven, olyan érzésem volt, mint amikor egy zenekar egy koncerten eltolja a kötelezőt, de az elejétől a végéig egyetlen egy momentum nincs ami megfogna. Mélytartomány nem volt problémás, de a hűha érzés egy pillanatra sem kerülgetett. A magas és középtartomány sem nyűgözött le. Tere volt valami, de nem az én világom. Összenéztünk 10 perc után, kikapcs. Lehet más hangfal, más kábelezés és az erősítő szárnyakat kap. Itt most ami volt azon sem voltak tollak a repüléshez...

 

3. teszt:

- táp:                  Pointe 1500-as elosztó, Valhalla tápkábellel (X)

- forrás :             Mac + Audirvana Plus + XS DAC05 csöves dac + QED USB

- összekötő:       Neotech ezüstözött IC

- erősítő:            Primare A20 integrált

- hangfalkábel:   Neotech Bass Control 4mm2

- hangfalak:        Sonus Faber Grand Piano Home

Megláttam a fizikai méreteit és eléggé elkedvetlenedtem. Mondom ha ez a brutális méretű HK6900 nem mozgatott meg, az AVA nem volt jó a 2x250W Proceeddel, majd biztos ez a kis Primare fog tetszeni. Be kell vallanom, volt bennem előítélet rendesen. Bekötöttük, mondom legyen egy jó kis vízválasztó rögtön az elején: Rhiannon Giddens - Waterboy c. száma , ott azért sokminden kiderül... még be sem melegedett, és az első pár másodperc után csak egy Belga szám mondata jutott eszembe: "várjál! várjál! várjál..." Nem hittem a fülemnek. Olyan basszust préselt ki a hangfalakból, hogy azt hittem hátraesek a fotelből. Ez nem igaz. Néztünk egymásra: "rákötötted a végfokokat is?!?" Hát nem... 2x70W 8ohm , 6 ohmos hangfalakkal. Elementális erőket szabadított fel. Azonnal rávágtuk, szinte olyan mint a Bladelius, csak kicsiben. Ugyanúgy szólaltatta meg a két Sonus Fabert, amikor az előző tesztben említettem. Ott nekem sok volt a mély, itt pont elég. Gyönyörű részletező közép és magas tartomány. Mondom akkor emeljük a téteket: Jacques Loussier - Pastorale in do minore előadása következett (16 bit - 44,1 kHz ahogy az előzőnél is). Azt gondolom ez is egy meglehetősen rendszert próbáló muzsika. Van benne egy-két olyan részlet, amit nagyon ismerünk, és amikor eljutottunk odáig csak egymásra néztünk hitetlen tekintettel: EZ NEM IGAZ!!! Ez a kis Primare lezenélt nála jóval jobbnak várt gépeket. Utána jött egy-két .dsd anyag, de ezek már csak azt a bizonyos pontot tették fel az i betűre. Egy csoda volt. Akinek hasonló rendszere van, részemről az erősen ajánlott plecsnit megkapta :)

 

4. teszt:

- táp:                  Pointe 1500-as elosztó, Valhalla tápkábellel (X)

- forrás :             Mac + Audirvana Plus + XS DAC05 csöves dac + QED USB

- összekötő:       Neotech ezüstözött IC

- előfok:              ETHOSZ 4-es csöves előfok

- végfok:             Proceed HPA2 / Krell KAV400xi váltogatva (eredmény ugyanaz)

- hangfalkábel:   Neotech Bass Control 4mm2

- hangfalak:        Sonus Faber Grand Piano Home

Bekapcsoltam és a magasakból egy sercegő hang jött elő a mélyekből pedig egy trafóbúgás, mindez halkan, de zavaróan. Tekintve, hogy nem akartam az állapotát tovább rontani, ki is kaptam a rendszerből és nagy sajnálattal de visszaszolgáltattam (a magas sercegés vélhetően cső és/vagy csőfoglalat hiba lehetett, a trafóbúgás pedig egy tápoldali ellenállás rakoncátlankodása). Rövid volt az ismerkedés, talán majd legközelebb futok egy újabb kört az egyébként nagyon szimpatikus gyártónál.

Hogy mi lett ennek az egésznek az eredménye? Elkezdtem győzködni az A20-as tulaját, hogy akkor én most ennek a tetejére belekarcolnám a monogramomat, de nem hagyta :D  . Önző módon meg akarta tartani, én meg kezdhettem Primare vadászatba. Hamar találtam A20-ast hirdetve, viszont láttam egy i30-ast is, úgyhogy ha már van egy felépítésében hasonló de nagyobb vad, akkor megpróbálom azt elsőre. Összejött és repült a helyére. Totál ugyanaz a karakter mint az A20 (itt nagy kő esett le a szivemről, mert az újak már D-osztályban nyomulnak és azt nem akartam meg sem próbálni), csak erőteljesebben, dinamikája jobb. Vakteszten megbuknék az A20 vagy az i30 van-e bekötve. Szóval most Primare i30 zenél a Sonusokkal együtt és azt kell mondjam számomra eljött egy integrálttal a nirvana, megjött az egyensúly a sztereo rendszerbe.

Folytatom a teszteket, itt meg is fogom jegyezni, hogy a Primare - Sonus hangnál nem jobbat, hanem mást hallottam azóta, máshogy jót. Viszont a saját rendszeremben úgy gondolom ez a páros most egy ideig biztosan így marad. Persze ha valaki hozzámvág egy Mcintosht, nem fogom visszadobni, de most már nem igénylem erősítő és hangfal fronton a keresgélést. Nyitottan fogok kamillázni a világban, aki ezen a fórumon van, valószínű kicsit mindig hajtja a "jobb hang"-ot, így én is. De most végre találtam egy jót ...

 

 

Szólj hozzá