2018. okt 05.

Áramellátás - Van értelme a biztosítékok, kismegszakítók cseréjének?

írta: wittao
Áramellátás - Van értelme a biztosítékok, kismegszakítók cseréjének?

Kissé régen írtam már újabb cikket, de nemsoká jön a Hifi-show október 27-28-án és készülődésben vagyok. A normál munkám mellett ezzel együtt szinte az alvás megoldása is problémákba ütközik. Igen igen, ahogy a mondás tartja, lassan már kezd az ivás rovására menni :)

A tápellátással kapcsolatosan több bejegyzésem volt az elmúlt hónapokban, mindig éreztem a fontosságát, több ezzel kapcsolatos készüléket is kipróbáltam már és a zeneszobám hálózati tápellátásán is sokat ügyködtem. Nagy megelégedéssel töltött el, amikor végre ki tudtam építeni az audio ösvényemet, ami a villanyórától egészen a fali aljzatig ért, rajta egy olvadóbiztivel. Ehhez pedig közvetlenül csatlakozott a hifi rendszerem elosztója, majd a készülékek. Nagy álmom, hogy majd egy aktív tápgenerátort is be tudjak szerezni, a PS Audio P10-e kimondottan tetszett, nagyon sokat számított amikor bekötöttem. Enélkül a tápgenerátor nélkül is úgy érzem javult sokat a helyzet zenehallgatások során a korábbi 3x2,5 normál huzal + kismegszakító helyett. Persze a bakancslistámon ott szerepel a P10 :)

Már hetekkel ezelőtt érlelődött bennem a gondolat, hogy vajon mi történne akkor, ha ezt az olvadóbiztosítékos dolgot egy kicsit továbbvinném és néznék bele egy másik gyártó másik termékét, vajon jobbnak hallom-e. A gondolatok tetteket követtek, felcsaptam az internet lexikonát és elkezdtem utánaolvasni a témának, merre induljak el. Van-e egyáltalán értelme? A leírások szokás szerint két táborra szakadtak, vannak akik azt meghallják ha előtte sellő-lehellet finom páráján engedték át az olvadóbiztosítékot, ezután Helm kürtje költözik be a szobába, mások szerint pedig az égvilágon semmi nem változik.

Tekintve, hogy összességében nem egy, de még csak egy negyed ökör árát sem kérik el ezekért a termékekért végül úgy döntöttem megnézem ki mit forgalmaz, és valamit berendelek. Ekkor bukkantam rá az egyik magyar gyártóra, akiról eddig is tudtam tápellátással kapcsolatos termékeket is forgalmaz, felvettem vele a kapcsolatot. Készségesen elmesélte mi lenne jó és javasolta ha már ilyet nézek akkor ne csak magát a biztosítékot nézzem, hanem a foglalatot is. Megbeszéltük végül mit kérek pontosan és rá néhány napra kaptam az értesítést, csomagom jött :

Az alapos csomagolás eltávolítását követően (előkarácsony éljen :) ) az alábbi eszözök kerültek elő:

A kis dobozkában volt megtalálható a rendelt 2db biztosíték, kipárnázva. Mellette pedig a foglalat.

A régi foglalat és benne a régi biztosítékok:

Egymás mellett a kettő:

Éppen nálam volt egyik barátom, azonnal megkértem segítsen betenni a régebbi foglalat helyére az újat. Viszonylag hamar túljutottunk a technikai mutatványon. Ugye hamar sötétedik, szóval két zseblámpa segítségével 20 perc alatt minden a helyén volt (tudom jó villanyszerelő áram alatt szerel, de ezt a bravúrt most meghagytuk a ténylegesen villanyt szerelő villanyszerelőknek :) ). A rendszert egy kicsit hagytam járatni, addig barátommal egy pár dolgot megnéztünk még a rendszeren, utána mivel el kellett mennie, magamra maradtam a kis tápösvényemmel kettesben.

Nosza gondoltam egyet, lássuk a medvét. Azonnal előkerült a kedvenc 3243 db számomat tartalmazó rövid válogatás és elkezdtem hallgatni őket. Szinte kivétel nélkül az jutott eszembe mindegyiknél, hogy olyan szellősebb lett a tér, de úgy, hogy a zenészek helye jól definiálható maradt. A hangszerhangokban nem vettem észre változást, tonalitásukat tekinve sem tapasztaltam jelentős eltérést. Inkább azt vettem észre, hogy a középtartomány felső része és a magastartomány picit erőteljesebben jelent meg. Nem szabad hatalmas mértékű változásokra gondolni, apró kis neszek, zörejek, amiket eddig kevésbé fogtam be a radarjaimmal. Jó példa erre a már oly sokat emlegetett A Gladiátor zenéje, amikor egy nagy "zaj-massza" szinte örvénylik, ebből pedig ki-kitűnik egy gitár, egy apró zörej, néhány pengetés. Ezek a részletek korábban is hallhatók voltak a rendszeremen, de most jobban kihallhatók, finomodtak, talán a háttérzaj csökkent annyit, hogy ezek előre törjenek.

Az összegzés előtt fontos megemlítenem mégis mibe került mindez... Sokszor jön a kérdés, hogy jó ez az újdonság, meg ha nagyon megerőlteti magát az ember akkor azonnal hallja bárki, de megéri-e vajon? Azt mondom, hogy mivel ezt az audifil tápösvényt igyis-úgyis kiépítettem, vettem bele biztosítékot, foglalatot, csak a felárral számolnék. Így kicsivel került többe mint a duplája ez a két elem. Számomra bőségesen megérte, mert finomodott a rendszerem. HA nulláról kezdeném és tudtam volna / foglalkoztam volna ezzel, akkor már ilyennel építettem volna ki alapból.

Bárkinek ajánlom, hogy próbálja ki esetleg ha most épít ki ilyen rendszert akkor vegye számításba ezt is.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Minden kedves olvasómnak kellemes zenehallgatást kívánok :)

 

Szólj hozzá