2019. jan 26.

Fejhallgató erősítők tesztje egy teljesen fejhallgató-szűz laikus szemével/füleivel

írta: wittao
Fejhallgató erősítők tesztje egy teljesen fejhallgató-szűz laikus szemével/füleivel

Néha vannak olyan dolgok, amik fogalmam nincs honnan de egyszer csak bevillannak. Egy ilyen villámlás csapott meg pár hete: márpedig nekem fejhallgatóra van szükségem!

Van egy kis előzménye ennek: amikor a moziszobát megszűntettem és zeneszobaként egy külön kis épületben kapott helyett a mindenféle zajkeltésre alkalmas eszközöm, akkor úgy gondoltam teljesen jó lesz ez így. Ha zenére vágyom, akkor kimegyek a kis "szentélyembe", a nappaliban a mozit és Spotify/Tidal zenehallgatást egy H&K soundbar elegendő módon ellátja majd. Ez így is ment egy ideig, de már sokszor piszkálta a csőrömet, milyen jó lenne úgy mozifilmet nézni ami minőségi módon szólal meg (és nem zavarok senkit amikor mondjuk bömböltetem a fülemen), vagy csak egy fárasztó nap után valami kellemes zenével lenyugtatom magam kiterülve a kanapén. Eddig ellenálltam ennek, de valahogy mindig jön a kísértés. Most éppen egy nagyon jó állapotú Sennheiser HDVA600 erősítő + HD800 fejes társaságában. Megkérdeztem pár embert - nálam szakavatottabbakat - , mi a véleményük erről a párosról, és szinte egybehangzóan mondták ha jót akarok, ezekkel el leszek egy darabig. Elmentem a fórumtárshoz, akitől már vásároltam korábban és csak minőségi és kifogástalan állapotú audio eszközök vannak nála, ez számomra fontos is a döntésem meghozatalához. Megnéztem, megfogtam, meghallgattam és nem volt kérdés elhoztam. 

Úgy gondoltam, hogy ideiglenesen a zeneszobában tesztelgetem és majd utána egy médialejátszó + kis külső dac társaságában visszalopakodom a nagy házba velük.

Hazamentem és igaz már kicsit későre járt, de mint tudjuk ilyenkor soha nincs elég késő ahhoz, hogy ne próbáljuk ki azonnal a saját rendszerünkben.

 

Forrás:                     Audio PC (Ryzen alapú, passzív hűtés, analóg táp, fűtött óra)

USB kábel:              AudioQuest Carbon

DAC+USB Bridge:   Core Audio DENPO Ultimate Liquid

Összekötő:              Valhalla Aura V2/2 XLR

Erősítő:                   Sennheiser HDVA600

Fejhallgató:            Sennheiser HD800

Elkezdtem hallgatni, és teljesen vegyesek voltak az érzéseim:

Pro:

- számomra nagyon kedves hangkarakter

- elképesztő finom részletek

- mély/közép/magas hangok nagyon egyben voltak, semmit nem éreztem túlsúlyosnak

- bármerre fordultam, dőltem, mindig az ideális hallgatói pozícióban voltam és ez nagy szabadságot ad

Kontra:

- térábrázolás

 

Valójában első blikkre úgy gondoltam, hogy velem van a bibi és túl nagy elvárásaim vannak, esetleg a forrásaim nem dolgoznak túl jól, talán valamit rosszul kötöttem össze stb. Még az is megfordult a gondolatam között, hogy ez a fejhallgatózás egy ilyen műfaj és ez ilyen, ez így jó... hogy mi volt a gondom a térábrázolással? A normál zeneláncomat hallgatva hozzászoktam ahhoz, hogy a sztereo tér kialakul a hangfalaim között, néha kicsit túl is csúszik azokon. Itt amikor hallgattam volt jobb oldal és bal oldal hibátlanul és szépen vándorolt mindkét szélről középre. A gond azzal volt, hogy a közepet valahogy virtuálisan úgy képzeltem el, majd valahol az orrom előtt lesz. Ezzel szemben a homlokom közepén fent helyezkedett el tehát jobbról és balról az "ív" nem előre, hanem felfelé futott. Azt hozzá kell tennem, hogy ezt hibátlanul tette és a távolságok, hangszerhangok mind mind zseniálisak voltak, csak ez engem borzasztóan zavart.

No de nem olyan fából faragtak engem, hogy ezt csak úgy annyiban hagyom :) Felhívtam egy-két fejhallgatós barátomat,  mondják el ez ilyen vagy nem, vagy komolyan nekem van gondom a hallásommal és a hificuccomat is adjam el, inkább nyaraljam el a családdal az árát?!?

Elláttak jópár tanáccsal, de a végén inkább abban maradtunk megfogom az egész csomagot és összehozunk egy sok erősítő - sok fejes zenélgetést. Ott majd kiderül az igazság (legalábbis számomra).

Pár napos szervezést követően összejött a hallgatózás, és a következő készülékeket állítottuk csatarendbe:

 

Forráskészülékek:

Cambridge Audio StreamMagic 6

RIF Audio 24T csöves DAC

 + Vibavoice Omega 500 betápot egyengető készülék

Fejhallgató-erősítők:

- BeyerDynamic A20 erősítő

- AVA HP01 csöves erősítő

- LittleDot MkIV csöves erősítő

- Pointe Personal csöves erősítő

- STAX SRM1-Mkii erősítő

- Sennheiser HDVA600 erősítő

Fejhallgatók:

  • Sennheiser HD800
  • BeyerDynamic T1
  • STAX SR 202
  • STAX SR-1 (1962!!!)

Mivel elég sok volt a variáció, és nagyon sok élmény, inkább kiemelnék néhány párosítást. A STAX-oknál nem nehéz, mert ugye ők csak egymással párosíthatók, csak saját magukkal kompatibilisek. Nem térnék most ki az erősítők műszaki felépítésére, portjaira egyebekre, mert akkor 30 oldalt is írhatnék, szinte külön-külön megérdemelnének egy tesztet.

A meghallgatott zenék:

   Katie Melua : Piece by Piece

   Melissa Menago : Hallelujah

   Nirvana MTV Unplugged album néhány száma

 

Sennheiser HDVA600 + HD800 :

Ugyanazokat a tulajdonságokat hozta, amit nálam is produkált a páros. Tehát nem a forrásoldalamnál volt a hiba. A kapott hangminőség, hangkarakter itt is tetszett, de a sztereo tér nem az én világom.

 

Sennheiser HDVA600 + BeyerDynamic T1:

Ugyanazt produkálta a HDVA600, mint a HD800-zal, így nálam már kezdett körvonalazódni, hogy feltételezhetően a HDVA600 erősítővel lehet bajom és nem a fejhallgatóval. A T1 hangja megfogottabb, visszafogottabb volt a HD800-nál, kevesebb basszust adott. A hangkarakter ennél is tetszett, de a térábrázolás ugyanúgy problémás volt.

 

LittleDot MkIV + HD800 :

Ez volt az a pont (dot, hehe), amikor kicsit megdöbbentem. Ezzel az erősítővel a Sennheiser HD-800 nagyon szépen lejjebb helyezte a teret a szemeim közé, illetve a LittleDot kis kínai erősítő helyezte lejjebb és a HD-800 kiválóan jelenítette ezt meg. A hangszínek, énekesek hangkaraktere lágy volt, meleg, talán kissé már túlzóan langyos víz – meleg málé. De ezen a hangkarakteren a csövekkel bizonyosan lehet játszani még, tovább finomítani és hangolni. Összességében tetszett a produkció. Ami megdöbbentett az az volt, hogy ezt a különbséget a Sennheiser mérnökei nem hallották? Őket nem zavarta, hogy a homlokomon énekel az énekesnő és nem a szemeim között? Fura.

AVA HP01 + HD800 :

Térábrázolás, hangszín, tonalitás az eddigiek közül a legjobban tetszett. A zene kellemes, hosszan hallgatható volt, minden részletet megkaptam amire vágytam (ezeket a számokat már rengetegszer hallgattuk tesztek során nagyobb rendszereken is, így nagyjából tudtam mely részekre figyeljek oda előjön-e, hangsúlyos-e, kevésbé hangsúlyos, neadjisten nem is hallom). Ez volt az a hang, amibe nem nagyon tudtam belekötni, teljesen magával ragadott és hosszasan tudtam hallgatni a zenét rajta. Itt figyeltem fel először arra, hogy a HD-800 milyen kényelmes fejhallgató. Kényelmesebb és tovább lehet szerintem zavartalanul viselni, mint a Beyer T1-esét. Ami külön plusz volt a LittleDot-hoz képest, hogy itt a térábrázolás még közelebb állt az elvárásaimhoz, a két szemem közül kiköltözött az orrom elé az ami egy normál hangsugárzós sztereo rendszerben is középen lenne. Ez nagyon bennem maradt, és a „na ez az!!” felkiáltással tudattam is barátommal, hogy erre vártam volna a HDVA600-tól.

 

POINTE Personal + HD800 :

Ez egy különleges darab volt, mivel nagyjából 15 éve nem gyártják.

Gyártó honlapján: http://pointe.hu/regebbi-termekek/pointe-personal-csoves-fejhallgato-erosito/attachment/personal-001

Amikor bekapcsoltuk ezt a párosítást, azonnal feltűnt, hogy az AVA-nal hűvösebb de részletezőbb hangkaraktere van. Hiába ennyire eltérőek, a képzeletbeli dobogón ugyanoda helyeztem el magamban a kis Pointe erősítőt. A gyártó termékei amúgy is a szívem kis szegletében helyezkednek el, a Pointe Sima Mkii erősítőjüket birtokoltam is, Exception nagy integráltjuk sokszor megfordult a kezeim között, valamint hosszabb tartóstesztre megkaptam a Platinum-ot is. Bármelyiket csukott szemmel elfogadnám otthonra, kiváló minőségi darabok. A teszt után fel is hívtam a magyarországi vezetőjét a cégnek, hogy most miért nincs és LEGYEN :) fejhallgató erősítőjük. Nagyon jó és kellemes tapasztalat volt. A csőkészlete beszerezhető, de nem mérik olcsón. Ezek válogatásával is sokat lehet még faragni a hangon, már akinek szüksége van erre. Leginkább a Beyer T1 hangzásvilága volt felfedezhető ezzel a párossal, csak több és finomabb részletekkel.

 

STAX SRM1 Mkii + STAX SR-1 :

Ez volt számomra a nap kuriózuma. Egy több mint 55 éves fejhallgatóhoz volt szerencsém, szép állapotban megőrizve. Meglepett, hogy ennyi idő elteltével is hibátlanul működött. Nagy pofon ez azért a mai elektronikai termékgyártóknak (tisztelet a kivételeknek), itt azért a spórolás nem volt elsődleges szempont... Amikor ez a fejhallgató készült a fókuszban a kiváló minőségű hang állt és az időtállóság. Mind a kettő sikerült a japán mérnököknek.

Korábban nem sok tapasztalatom volt a STAX-szal mint márkával, nem is nagyon értettem a kompatibilitási problémák okát. Most szemügyre véve a csatlakozókat, működési elveket, már világossá vált: valaki vagy STAX erősítő + STAX fejhallgató párost választ, vagy a többit. Míg a többi márkánál – nagyjából igaz, mert eltérő ellenállások, impedanciák azért vannak – a gyártók viszonylag szabadon keverhetők, itt viszont a vagy megszoksz vagy megszöksz elv érvényesül. Ez még kíváncsibbá tett, mert még amikor 2004 körül az első almás kütyümet vettem, megcsapott a „kaszt”-os dolog szele, persze akkor még nem volt ekkora és ismert cég, legalábbis nálunk. Ugyanez az érzés kerülgetett a STAX fejesének kipróbálásakor. Jól csinálják. Ha ezt választod, akkor mindent egyben tudsz megvenni és használni, utána már mással keverni nem tudod és talán nem is kell.

A hangja furcsa volt elsőre. Jó értelemben. Nem tudtam hová tenni, miként lehet ezt a fejhallgatós rendszert ilyenné is varázsolni. Itt csatolnék vissza, hogy vajon a HDVA600 tervezői nem hallgattak meg néhány más gyártó termékét? (de biztos meghallgattak, a kérdés költői volt, csak fura, hogy annál maradtak ami a végső produktum lett)

Egy másik nagy fejhallgatós barátom mondta, hogy ne felejtsem el mi is emberek vagyunk, eltérő hallókészülékekkel megáldva és van aki például egyáltalán nem rakja össze a sztereo teret és kizárólag a jobb és bal oldalon hallja a zenét fejhallgatónál. Erre is gondoltam, hogy talán jómagam is ide tartozom. Szerencsére a próbák során kiderült ennyire nem vészes a helyzet. De visszakanyarodva a STAX-hoz: parádés térábrázolás volt, nem voltak huttyogó és búgó mélyek, nem kaparták a dobhártyámat a magasak, a mély-közép-magas tartományok szépen átívelték egymást. Szeretnék én több, mint 50 évesen ilyen hangokat kiadni JMivel az egész lavinát nálam a térábrázolás indította el, és egy kicsit erre is fókuszálom ezt az írásomat, meg kell említenem a STAX ebben talán a legkiválóbb. Az AVA az orrom elé helyezte a térben középen helyet foglaló zenei elemeket és úgy kanyarodott a tér a füleim felé hátra, addig a STAX egy kicsit még tovább merészkedett. Lehet kissé rossz megfogalmazás, de mintha a „gyújtópont” középen a fejem előtt fél méterre lenne.

 

STAX SRM1 Mkii + STAX SR-202 :

Egy másik STAX fejhallgató a fiatalabb korosztályból, a gyártó alsó kategóriájából, ugyanazzal az erősítővel.

A hallott zenét talán kifinomultabb-nak nevezném, tovább javított az eddig is jón. Itt azért meglátszik az eltelt 50 év. Egy alsóbb kategóriás készülék ugyanazon gyártótól már jobbat produkál a réginél. Ez valahol természetes, eszem ágában sincs felróni egyiknek sem. Az énekhangok reprodukciója pontos, feszes, magasba csapó hangok nem élesek és fájdalmasak, hanem pont ott van a teteje ahol várná az ember. A mélyek finoman, gyorsan, nem ömlengősen duruzsolnak. Az újabb verzió nekem jobban tetszett a réginél, de nem nagy különbségekről beszélhetünk. A térábrázolása szintén hasonlít a másik STAX-éhoz, a tér nüansznyit szélesedett és az egyes hangszerek, énekes sztereo térben való pozícionálása precízebb.

 

Verdikt:

Úgy gondolom, hogy a magam egyszerű és laikus módján bőségesen kihoztam a maximumot a válogatást illetően a lehetőségekből. Nem rosszat – jót - legjobbat kerestem, hanem azt a hiányt szerettem volna pótolni, ami elmaradt a gyári Sennheiser párosnál. Emiatt ez az értékelés részemről nem is amolyan technológiai sorrend, hanem teljesen a saját preferenciáimat tükrözi, személyesen nekem mik voltak a benyomásaim.

Az biztos, hogy a HD-800 egy nagyszerű, csúcs fejhallgató, kiváló képességekkel. A meghajtásáról viszont megfelelő elektronikával kell gondoskodni, úgy jön ki belőle ez a képesség. A HDVA600 véleményem szerint erre nem/nem teljesen alkalmas.

Ha egy képzeletbeli wittao sorrendet kellene felállítanom, akkor valahogy így nézne ki:

  1. AVA HP01 + HD-800 megosztva  Pointe Personal + HD800
  2. STAX SRM1 + SR202 (nem sokkal lemaradva a fentiektől)
  3. AVA HP01 + Beyer T1

 

A fenti listából látszik, hogy alapvetően két úton tudtam volna folytatni:

Első megoldásként vehetek egy AVA HP01-et vagy egy Pointe Personal-t a HDVA600 mellé/helyett. Ezzel az a gond, hogy az újabb AVA HP03-at sem gyártják már, és a Pointe Personalt sem (talán 1-2 éven belül lesz egy újabb széria, ki tudja :) ). Harmadik, vagy negyedik gyártót nem szerettem volna vadászni. A csöves hang nagyon megtetszett. Így maradna a használt piac. A Pointe szinte fehér holló kategória, alig lehet találni belőle 1-2 évente egyet és arra is pár órája maradt az embernek lecsapni. Az AVA gyártójával sikerült egyeztetnem és nagyon készséges volt mindenben. Azt mondta sajnos nem gyártja már az erősítőket, 6db-ot kellene egyszerre elkészítenie a régi recept szerint. Használtat ebből találni manapság szintén nem egyszerű, mivel kiváló termékek, nem drágák, tehát aki egy kicsit is megszorul nem feltétlenül ez az első darab amitől megszabadulna. Így letettem mindkettőről.

A másik megoldás lehetne, ha eladom a HDVA600-at és a HD800-at is és veszek egy STAX rendszert. Mivel már az újabb alacsony kategóriás készülékek is majdnem azt nyújtották számomra, amit az AVA vagy Pointe, így adná magát, hogy egy felsőbb kategóriás STAX rendszerel révbe is érnék. Egy visszatartó erő lehet, mégpedig az, ha el szeretném adni a későbbiekben akkor külön-külön erősítőt és fejest nem egyszerű (illetve nehezebb a hagyományos rendszereknél).

 

Végül úgy döntöttem, hogy értékes tapasztalatokat gyűjtöttem, de eladom a Sennheiser párost és gyűjtök egy jobb STAX rendszerre. Az újakat elég borsosan mérik, tehát a perselybe dobálnom kell bőven, hogy összejöjjön!

 

Bízom benne, hogy értékes információkat kaptatok. Szeretném Tonya barátomnak megköszönni a lehetőséget a fejhallgatózásra!

wittao

Szólj hozzá

sennheiser erősítő fejhallgató beyer ava stax pointe core audio littledot