2018. sze 23.

2018.09.10: Core Audio ULTIMATE Dac Liquid Line teszt

írta: wittao
2018.09.10: Core Audio ULTIMATE Dac Liquid Line teszt

Folyékony fém?

23. Élménybeszámoló: 

Eléggé vissza kellett lapozgatnom, hogy az élménybeszámolóim utolsó sorszámát megtaláljam, kissé hanyag módon néhány kisebb-nagyobb élményemet nem számoztam. Kb. 25. lenne a helyes, de nem akarok kavart, ezért folytattam most a sort szépen. Most gondoltam bele úgy igazán, hogy már meghaladta a 20-at az írásaim száma (ha a kezdeti nem számozottakat is figyelembe veszem, akkor talán a 30-at is), jó régóta mérgezem az elméteket :)

A hozzám került és tesztelt audio eszközök közül sokat valamilyen úton-módon felém sodort az élet, és volt egy pár darab, amiért kifejezetten nekem kellett kuncsorognom. Ami most végre a mancsaim alá került, az az utóbbi csoportba tartozik. Az eszközeimen ha végignézek akkor gyakorlatilag egyre több Core Audio-s elektronika sorakozik nálam. Ez annak köszönhető, hogy Menyhárt Lacival (itt a fórumon Menyus) elég sokat beszélgetünk, jó a kapcsolatunk, hasonlóak az elképzeléseink/elvárásaink audio fronton. Az mondjuk egy nagy különbség, hogy Menyus megcsinálja azt amit én csak elképzelni tudok :) Szóval beszélgettünk és szóba került, mi az amin mostanában ügyködik. Ez az eszköz éppen egy DAC/Transzport combo, valamint egy különlegesebb audio PC. Mind a két termék a figyelmem középpontjában van, mivel audioPC vonal mellett nemrég tettem le (úgy gondolom véglegesen) a voksomat, a transzportjukat használom egy ideje és egy minőségi dac/transzport együttes eléggé jó dolog lehet. Megkértem, hogy ha úgy látja összeáll a ketyere, akkor biztosítson lehetőséget a „fülvégre kapásukra”. Szerencsésen alakult a hétvégém, mert csörgött a telefonom: „DAC összerakva... akarod hallani?” Szerintem ismertek már annyira, hogy körülbelül 0,0001 másodperc alatt mondtam ki többször az igen-t (hétvégén még lagziban is voltam, ott barátomék elég határozott igen-t mondtak ki, de úgy érzem az enyém határozottsága most vetekedett az övékével :) ). A nagy szerencsém itt még nem ért véget, ugyanis kikönyörögtem Tőle a frissen összerakott fűtött órajeles audio PC-jét is, mert nehogy már szar vélemény jöjjön össze az én alacsony infrastruktúrám miatt (hehe, ezt a jövőben többször fogom alkalmazni!).

A két készülék megérkezett hozzám, én pedig csak tátottam a számat egy ideig. A PC-t már láttam, szokásos Streacom házba épült, belenézve olyan amit egy csúcsra járatott audioPC-től 2018-ban elvárhatunk (talán még több is). Viszont a DAC/Transzport óriási meglepi volt. A készülék ugyanis a Core Audio Liquid Line sorozatából került ki. Gyorsan át is beszéltem Menyussal mit is takar ez valójában. Alapvetően a cég profiltisztítást hajt most végre: várhatóan lesz egy felső kategóriás termékcsoportjuk, minőségi alkatrészekkel szerelve (ilyen transzport pihen nálam is) és lesz egy High-End termékcsoport egyelőre kettő (Black Line és Liquid Line) majd később további színekkel bővülve. A DAC/Transzport kísérleti modellje ebben a High-End szegmensben fog vélhetően mozogni, őszintén egyelőre csak elég volt ránéznem és elhittem. Ha csak egy üres doboz lenne, akkor is elhinném, íme így néz ki:

1.JPG
2.JPG

A formája a cég végfokát idézi, viszont ez a tükrös felület egyszerűen lélegzetelállító. Nagyon fekete párti vagyok, ha elektronikákról van szó, de ezt zokszó nélkül odaragasztanám az állványomhoz. Finom ívek jellemzik az oldalán, ilyen formával még nem találkoztam máshol, igazán egyedi megjelenést ad a berendezésnek. Hátul külön bemart helye van az egyes csatlakozóknak. Igen, elfelejtettem említeni... 1 tömb alumíniumból van az egész. Ennek szerepe van a készülék egyes darabjainak lesúlyozásában, másrészt pedig az egész készülék egy hőelvezető/hűtőfelület egyben. Az íveket a frontoldalon egy kb. 8cm átlójú téglalap alakú színes érintőkijelző töri meg, a felső részén a cég márkaneve és a bekapcsológomb van bemarva. Süt róla az igényesség, odafigyelés, ergonómia. Az alján található egy antenna. Itt egy picit megálltam és a szokásos „kivagymivagy?” tekintetemet vettem elő. Menyus ekkor előhúzott egy újabb fémtömböt egy kis zsákból. Olyan 13cm x 13cm x 6cm méretű és kb. 4 kg tömegű valami volt egy nagy tekerentyűvel a tetején. Nos ezt úgy hívják: távirányító :D

3.JPG

Ekkor kerestem elő az államat másodszor a padlóról. A tekerentyűt lehet befelé is nyomni, és mindkét irányba tekergetni, nagyon finom mechanizmussal puhán tette a dolgát, és a berendezéssel antennával kommunikál, nem infrás rálövős módon. Na ha ezt a távirányítót leteszed valahová, az tuti ott marad! (asztalokat megerősíteni, aki ilyenen töri a fejét) És kisgyerekeseknek további előny, hogy ezt nem tudják a szájukba venni, így 3dl nyállal történő megsemmisítésre kisebb az esély. Amikor tekered, akkor zöld fénnyel jelzi, amikor benyomod akkor pedig lilával.

Szóval ezek a kis apróságok felkerültek az állványra. Mivel a készülék tartalmaz USB/SPDIF transzport modult is, ami nekem van egy külön dobozban, így a nálam pihenő transzport kikerült, valamint a dac felé menő koax kábel is feleslegessé vált, ezen kívül egy tápkábel is felszabadult (tehát -1 transzport, -1 koax kábel, -1 tápkábel), komolyabb értékű készülékek használata esetén ez is jelentősebb összegű megtakarítás lehet.
Nagyon örültem még annak a koncepciónak is, hogy a készülék egyből végfokra köthető a szabályozható kimenete révén, így az előfokot (illetve a szoftveres hangerőszabályzást amire mostanában kényszerültem) ezzel el lehet kerülni, a most összeállított rendszerben kiváltja azt is. Maximum hangerőre tekerve Bypass módba megy át.

Az összeszerelt rendszer a következő volt:

- Audio PC forrás (Menyus-féle, fűtött órajellel)
- Bordor USB kábel
- Core Audio Liquid Line DAC/Transport
- Valhalla Aura V2/2 XLR
- 2db monoblock végfok
- Gryphon Guideline GOLD hangfalkábel
- Focal 1027 BE hangfalpár

Az audioPC képét ezúttal monitor + bill/touchpad kombóval vezéreltem, mert nem akartam összelőni erre a pár napra a mobil appal.
Az audioPC szoftvere JRiver 23 volt, core módban futott.

Bekapcsolás, ismerkedés a kezeléssel:

A DAC-ot a tetején levő gombbal lehet bekapcsolni, ami bekapcsolt állapotában halvány kék színnel világít. Ez esti zenélgetéskor eléggé hálás dolog, mert tudjuk hol kell kikapcsolni, másrészt pedig a közvetlen fény nem veri ki a szemünket. Ezért nálam nagy plusz pont jár. A kijelző az indító grafikát követően köszönt bennünket, ezután jelzi, hogy elkezdi felfűteni a master clock-ot, majd a főmenübe kerülünk. A kijelzőn tudjuk állítani a legszükségesebb dolgokat, úgymint a hangerőt felfelé, lefelé, valamint a bemenetek között választhatunk (USB, koax, AES/EBU). A hangerő kijelzése kb. a képernyő felét elveszi, messziről olvasható nagy betűmérettel.
A távirányító használatán kicsit meglepődtem, mert előbb egy kicsit meg kell mozgatni a tárcsát rajta, ekkor válik aktívvá. Lenyomáskor a bemeneteket lehet váltogatni, a jobbra-balra tekeréskor pedig a hangerőt felfelé illetve lefelé. A meglepcsi ekkor jött: ahogy tekergettem, a készülék belsejében katt-katt-katt-katt hangokat hallottam. Azonnal bevillant az Audio-GD előfok/dac ami nálam volt hosszabb ideig, illetve az Ethosz előfokokban használt hangerő szabályozó megoldások. Viszont ez annál jóval halkabb, de ettől még egyértelműen azonosítható volt, viszont azoknál 20x gyorsabb. Nagyon reszponzív az egész. Alacsony hangerőn fura lehet, magasabb hangerőn már egyáltalán nem lehet hallani a léptetőmotort.
A készülék kijelzője eközben folyamatosan mutatja kis számocskával a fűtött óra hőmérsékletét, ez fontos infó a hűtés és gépelhelyezés szempontjából. A kijelzőn továbbá található egy „standby” gomb, amivel ki lehet kapcsolni ha csak egy rövid időre szeretnénk és a rendszer üzemben tartja a szükséges egységeket, nem kell várni a bemelegedésre.
Alapvetően "külön feladat = külön készülék" párti vagyok, itt pedig egy készülékben szerepel egy transzport (USB fogadása, XMOS, koax/AES-EBU kiküldése), DAC (PCM 1792-es DAC chipekkel szerelve full szimmetrikus jelátvitellel), analóg tápkörökkel minden számára, fűtött órajel és mindezeken közel 25 kg alutömb. Szép kis arzenál...

Hang:

Legutóbbi írásomban bemutattam a fűtött órajeles PC-t, és azt, hogy milyen zseniális dolog ez. Teljesen letaglózott a hangja, akkor még egy lapáttal lehetett rá tenni az Entreq USB kábelével (ez most sajna nem volt itt). Kíváncsi voltam, mit tud majd hozzátenni ez a masina az általam most használt külön-külön egységekhez.
Pont itt a fórumon egy kedves fórumtárs jegyezte meg egy másiknak, hogy egy-egy eszköz cseréjénél mindig jelentősebb változásokat hall a másik, így akkor kb. ha 10x cserél valamit az már 10x jelentős változás, meddig lehet ezt fokozni?!? Igen, kicsit ez kezd hasonlítani a minden évben 20%-kal jobban mosó mosószerekhez, 10 év múlva már intelligensebbeknek kell lennie a mosószereknek nálunk, mégsem ez történik. Ha visszatekintek, milyen eszközök milyen mértékű pozitív vagy negatív változásokat hoztak, akkor kissé félve merném a legelső rendszereimet meghallgatni és azt kellene gondolnom csak papírnehezéknek jók, másra nem. Pedig milyen boldogan hallgattam azokat is és a mostaniakat is. Emiatt én sem szeretnék semmi túlzó, meg hűha dolgot írni. Valójában egy végletekig finomított, csiszolt csodás változatát hallgathatom ahhoz képest ami nálam van egy ideje. Az enyém ehhez képest kicsit baltával faragott hang. Úgy tűnik, hogy a fűtött órajel használata és a megfelelő hűtés, súlyozás, kellő minőségi tápellátás és felhasznált alkatrészek meghozták a gyümölcsüket... a hangból árad a végtelen nyugalom, csodálatos részletekkel párosítva. Nincs elhagyva, elnyomva semmi, csak selyempárnán szolgálják fel elénk. Direkt lejátszottam a Helge Lien & Knut Helm : Take Another Five c. számát, ahol azért a bendzsó és zongora együttese igencsak próbára tud tenni sok rendszert. Leginkább a húrok közé csapó zenész nagy dinamikával megjelenő mozdulatait közvetíti úgy, hogy a magasai egyáltalán nem bántók, közben pedig a zongora szenzációsan támasztja meg az előadást. Ugyanezt a számot múlt héten is meghallgattam, amikor egyedül az audioPC brillírozott a mostani párosból, és tetszett a mélyek megfogottsága. Kiválóan kontrollálta a PC azokat. Most olyan mintha nem egy kontroll alatt lenne a zene, hanem kettő irányból pofozgatnák a helyes irányba. Sehol egy túlzó hang sem magas sem pedig mély fronton, szinte a teljes frekvenciatartományban hullámzik a zene, hömpölyög felénk.
Tekintve, hogy a készülékben nincsen sok munkaóra, és a hangja vélhetően változni fog még, így a hangkarakterébe nem nagyon mennék még bele egyelőre. Az biztos, hogy a legkellemesebb zenét produkálja a fülem számára ami eddig nálam megfordult forrás oldalon. Lehet eladom a házunkat és megveszem az egyik felét :D

Néhány kép még így napleeste idejéről:

4.JPG
5.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad!
W

Szólj hozzá