2018.07.24-én kelt bejegyzésem:

19. Élménybeszámoló:  POINTE PLATINUM erőstő „tartósteszt”

Több fórumtárstól is megkapom néha a magamét, hogy mostanában mintha kicsit ritkulnának a bejegyzéseim, esetleg valami gondom van-e, vagy ráuntam stb. Azt kell mondjam egyik sem igaz, szerencsére minden ok velem és a „házam táján” és nem úgy indultam el ezen hobbi útján, amire csak úgy rá lehetne unni. Az igazság ott lapul, hogy a munkahelyem mellett egyéb érdekes területekkel kezdtem el foglalkozni (ezek egy része kifejezetten szakmai és számomra nagy kihívással bírnak), és az audió világába is kicsit komolyabban bele szeretnék csapni, sőt talán kijelenthető már bele is csaptam. Ez sok időmet elvesz, többet mint az elején sejtettem (már ügyködöm a napok 28 órássá alakításán és a 4 óra alvással 10-et pihenjünk dolgon  ). Tovább csökkenti a jelenlétemet, hogy bizony jól kiakadtam az új fórumra is, sok munkám/időm amit vele töltöttem kárba veszett, így a kedvem is alábbhagyott rövid időre, és inkább csak végigpörgettem a szokásos topikokat rutinszerűen és mással foglalkoztam inkább.

Bizony volt olyan nap, amikor egyszerűen nem jutottam be a kis audio szentélyembe és egyetlen számot sem hallgathattam meg.

Hosszú hetek óta szerveződött már Szekeres Istvánnal a Pointe cég magyarországi képviselőjével, hogy fussunk össze egy pár órára és hallgassam meg a cég jelenleg futó zászlóshajóját a Pointe Platinumot. Nagyjából egy hónapja erre sort is kerítettünk, nagyon kellemes hangulatban fülvégre kaphattam István rendszerét. Számomra ez a zenehallgatás több szempontból is újdonság volt: az első, hogy nem bakelitezem, István pedig a Soulines márka képviseletét is ellátva ennek elég fontos szerepet szán a rendszerében, másrészről pedig a CD-játszó mint forrás, én ezt sem használok már egy ideje. Mindkettőt kipróbáltuk. Szóval általam teljes mértékben került forráskészülékek szolgáltatták az információt egy még nem hallott erősítő számára. Egyedül a Triangle hangfalak amik ismerősek voltak, a kisebb és nagyobb testvéreiket is volt már lehetőségem hallgatni más rendszerekben. Nagy élmény volt, kiderült az élet más területein is van szakmai együttműködésre lehetőségünk, emellett pedig valóban kifogástalan minőségű zenéket hallgathattam meg, már-már relaxációs környezetben. Azt gyorsan hozzátettem minden tisztelettel – mivel a legkevésbé sem akartam tiszteletlen lenni és ezen jót nevettünk is - sem a bakelit sem pedig a CD nem volt, most sem az és vélhetően nem is lesz az én világom. De ezen a kérdéskörön hamar túllendültünk. Kellemes csalódás volt, amikor István azt mondta saját rendszeremben is meghallgathatom és örülne ha véleményt formáznék az erősítőről. Szerintem csak a hangos gázfröccs, porfelhő amit hallott/látott ahogy távoztam az erősítővel  
Visszaolvastam néhány élménybeszámolómat amikor a fórumot mentegettem (ekkor volt úgy beszakad az egész ki tudja mennyi időre és ki tudja mi marad, mi repül). Sokszor a múlttal indítok a cikkeim során és ez nem feltétlenül jó, mármint ha ez állandósul. A Pointe kapcsán viszont egész egyszerűen ezt nem lehet másképpen csinálni. Az első sztereo erősítőm egy Pointe Sima Mkii volt. A maga kis EL-84 csöveivel (nem lesajnálni! brutális mire képes). Nagyon szerettem és a végletekig ragaszkodtam hozzá, amíg úgy alakult meg kell váljak tőle (is). Kevés olyan erősítő, hangfal, kábel, dac és egyéb audio eszköz fordult meg nálam, aminek ne lenne a pozitív élmények mellett valami negatív visszacsatolása, egy „ jó, csak”, vagy éppen egy „de...” kezdetű része. A kis Pointe volt az, amivel kapcsolatosan a korára való tekintettel átesett nagygenerált követően egyetlen negatív dolgot nem tudtam mondani ha kérdeztek róla. Kedves barátomnál, fórumtársunknál is több Pointe termék teszi a dolgát, így az elmúlt évek, évtizedek termékeiből is tudtam mazsolázni mindig, ha összehasonlítási alapra volt szükségem. Nálam a Pointe palettáján két véglet volt és talán most is ez szerepel: nem véletlenül hívom „kis” Pointének az Mkii-t, ő a legkisebb szerethetőbb és nem várunk tőle erőt (mégis ad természetesen a lehetőségeihez mérten), a másik véglet pedig az Exception a maga 4db KT-88 végcsövével és 2x60W körüli teljesítményével – itt a brutális erő párosul az óriási dinamikával és egyben apró finomságokkal megfűszerezve. Felmerült bennem a kérdés, hogy hol helyezkedik el ezen az egyenesen a Pointe Platinum?
A műszaki paramétereibe nagyon nem mennék bele, mert szerencsére több színvonalas szakmai írás jelent meg az erősítőről, inkább azokat a részleteket emelném ki, ami nekem fontosnak tűnik, vagy kellemesen használható újdonság.

A megjelenése. Alapvetően fekete készülék párti vagyok, ezt mondtam is Istvánnak ha az enyém lenne már vinném oxáltatni :D Az ezüst készülék viszont látszik nagyon egyben van, az előlapja vastag, amin minden felirat anyagában marva található. Ez kellemes, exkluzív megjelenést kölcsönöz neki. Az erősítőről a felső borítást elhagyták a csövek felett, szerintem ez egy nagyon jó ötlet volt, mivel főleg a végfok csövek rengeteg hőt termelnek, így a körülöttük levő alkatrészeket felesleges hőterhelésnek tennék ki. A Platinumnál a csövek szabadon, fedetlenül helyezkednek el így a hőleadás maximálisan megoldott, a védendő alkatrészek pedig lejjebb helyezkednek el a csövek alatt. Nálam ez plusz pont. Persze ha lenne egy 3 éves kisgyerekem, akkor lehet zavarna és valami opcionális védőtető után könyörögnék. További tetszetős megoldás számomra, hogy az EL-34 csöveket egymástól kicsit távolabb, széthúzva helyezték el (nagy divat manapság néhány gyártónál egymáshoz közelebb rakni a végcsöveket, ezáltal kompaktabb dizájnt létrehozni), szerintem a csövek egymásra gyakorolt hőterhelésének is jót tesz ez a kicsit nagyobb távolság. A hangerőszabályzó potmétere fokozatmentes, ahogy megszokhattam az eddig próbált modelleknél, de megjelent a távirányíthatóság is. Fontos kiemelni, hogy a tervezés során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a távirányítás ne menjen a hangminőség rovására, ugyanis a hangerőszabályzást minőségi Alps poti végzi egy távolabb elhelyezett kis fogaskerékkel + külső villanymotor kiegészítéssel. Ez számomra maga a Nirvana. Inkább a távos nyomkodós, mint a közelis tekerős fajtából származom, ez kifejezett felüdülés volt számomra. A távirányító is súlyos egyéniség, kicsivel nehezebb lenne már fegyverviselési engedély kellene hozzá :) Hátul 4 RCA bemenet, 4db minőségi hangsugárzó csatlakozó kimenet (számomra nagy öröm volt ez is, hogy nem kell nagyon dilemmáznom amikor a 6 Ohmos Sonus Faber Grand Piano-kat rákötöm, hová is kellene... de ha külön van 4 és 8 ohmos ahogy a gyártó régebbi készülékein, ott is hibázhatott az emberfia, szerintem ez így egy kényelmes és felhasználóbarát megoldás, nem lehet hibázni).

Mielőtt belemennék az erősítők összehasonlításába, meg kell jegyezzem érkezett a rendszerbe közben egy PS Audio P10 kölcsönbe, tesztelésre. A tranzisztoros vonalnál és forrásoldalon igazán pozitív változásokat hozott (erről írtam is egy külön élménybeszámolót), viszont érdekes módon egyik csöves erősítőt sem hatotta meg igazán. Szinte semmi különbséget nem lehetett felfedezni P10-zel vagy anélkül az erősítők hangzásában. 
Szóval elkezdtük hallgatni az egyes erősítőket rengeteg zenei anyaggal, órákon át nyüstöltük őket, ugyanazon forrás-rendszerben, és felemás vélemények születtek:
- egyértelmű volt, hogy a Sima Mkii-nél mindkét másik versenyző erőteljesebb, tisztább, dinamikusabb, részletesebb produkciót nyújt (de ez nem von le semmit a kis Pointe erényeiből, hiszen van az a mezőny amiben nem szégyen elmaradni)
- az Exceptionnél már nem volt ennyire egyértelmű a hallgatóság véleménye (ha jól emlékszem 4-en voltunk jelen a hallgatózáson), 3:1 arányban a Platinumot választottuk jobbnak. De a „jobb” itt egy nagyon erőltetett kifejezés, hiszen egyértelmű volt bármelyikőnk bármelyiket örömmel hallgatná otthon akár főrendszerként is. Attól függött inkább ki milyen zenei stílust kedvel igazán, a Platinum inkább lágyabb tónust képviselt, az Exception pedig keményebb hangzásvilággal rendelkezett, persze csöves mércével mérve
- nálam a Platinum volt a nyerő. Kellő dinamika és erő volt benne, soha egyetlen alkalommal míg nálam volt nem éreztem gyengének, és a fülemnek kellemesebb és hosszabban hallgatható volt a Platinum előadása az Exceptionénál. Persze azt a tábort erősítettem, amelyik bármelyiket megtarthatná boldog emberként élne tovább :) 
Múlt héten a folyamatos hallgatózás és infógyűjtés mellett új lendületet adott egy kis hangfalpáros érkezése:

A Sonus Faberek helyére egy éppen nálam parkoló Royd Sapphire kis monitor páros került be. Még mielőtt valaki nagyon meglepődne a sokszoros árkülönbségen, igencsak jó dobozkák. Hosszasan pihentek, szerintem mióta apum újonnan megvette őket, azóta eltelt tizenX év legalább felét – 2/3-át megszólalás nélkül töltötték. Kicsit bejárattam őket előtte, majd csapjunk a lecsóba! Ekkor - kb. 2 hete - volt nálam egy barátom is a Royd-ok bekötésekor, és Helge Lien Trio-t hallgattuk, de ezúttal a Hummingbird című albumról a Rufferty című számot. A számban úgy 2:30 körül elcsendesedik minden és csak a zongorán játszik az előadó, szinte hallottam ahogy a kalapácsok rávágnak a zongora húrjaira. Amikor tesztelek – főleg ilyen hosszútávú teszteknél – jegyzetelek folyamatosan, rögtön felírtam magamnak: „kiemelkedően jó zongora, ezen meglepődtem, nem számítottam rá”. Ekkor megszólalt mellettem a barátom: „ Te, hallottad a zongora hogy szólalt meg ezen a két kis Royd-on?” Felmutattam neki a telefonomat mit írtam le, jót nevettünk :).  
Bekötöttem természetesen az ELAC 248-asaimat is, mit művel vajon a JET magasakkal és lefelé sugárzó papíron 30 Hz-ig lemenő hangsugárzóval a Platinum. Gondoltam kezdjünk egy finom darabbal: Thom Rotella Band – Friends c. száma következett. Az elején úgy tűnik a szám egy ária, azután egy olyan basszusgitáros szóló jön, hogy mindenki megremeg, nagy kedvencem. Egyszerűen előhozta az állatot a hangfalakból, éreztem van ereje és a térábrázolása is nagyon a helyén volt a rendszernek.
Persze ahogy megszokhattátok, én a negatívumokat sem rejtem véka alá, úgyhogy most mondanék párat, bár ezek a legtöbbünk számára nem relevánsak:
- jó a hőelvezetése az erősítőnek, ennek ellenére 2-3 óra nyüstölés után az előlap átmelegszik és a forrásváltó valamint hangerőszabályzó gombok is
- védő tető opcionálisan jó lenne kisgyerekeseknek
- fekete szín hiánya számomra kizáró ok (szerencsére ez a gyártóval konzultációt követően megoldható)
- a távirányítón hangerő fel-le gombok vannak (lehet vannak olyanok, akiknek a 4 forrás közötti választás lehetősége jó lenne)
Ezek többségének hiánya bőven kiheverhető, akiket ezek nem zavarnak, bátran ajánlom figyelmükbe. A zene minőségét tekintve a 2x-3x ársávban kell keresgélni a versenytársakat. 
A mai napon elkészültek az új állványaim, ezek már bambuszból, néhány akkusztikai szempontból fontos módosítással felvértezve érkeztek meg. Első dolgom volt, hogy amint a rendszert összeállítom, akkor a Platinum felkerül legfelülre és meglátom hogyan muzsikál: 
JÓL   

Egy utolsó képpel szeretném megköszönni, hogy elolvastad az élménybeszámolómat. Azt gondolom ez a kép hűen tükrözi mindazt, amiért rajongani lehet a csöves erősítőkért. Már csak a puszta látványuk működés közben is melegséget sugall, éjszaka pedig mintha egy kandalló mellé ülnénk le kedvenc zenéinket meghallgatni.